Elérhetőség

V I S S Z A J E L Z É S E K
"és egyébként köszönök mindent!! a hozzáállásod, segítőkészséged, kedvességed!!"
„Először is nagyon szépen köszönöm a gyors és lényegre törő segítségét, jó volt olvasni a sorait."
"Önnek köszönhetően sokat változtunk egymás irányába, ismerjük a másik "szeretetnyelvét", ez is már komoly előrelépés, úgy gondolom. Ja,és még egy valami. x-vel együtt mindketten őszintén mondjuk, Önben egy roppant kedves, szeretetre méltó embert ismertünk meg, aki képes volt akár pár óra után is mély nyomot hagyni bennünk, s amivel már most gazdagabb az életünk."
„És Ön ebben rengeteget segített nekem, amiért nem győzök hálásnak lenni."
„Szeretném megköszönni mind azt amit értem tett ebben az évben!!! Ön nélkül elvesztem volna!! Nem is tudja micsoda erőt adott nekem ahhoz, hogy elviseljem azokat a csapásokat melyek személyemet érték!!! Hálával tartozom Önnek nagyos sok hálával!!!”
„És Ön annyira szimpatikus lett nekem..."
„Meg egyszer koszonom a tamaogatast.”
„Hogy segített-e???? El nem mondhatom milyen sokat!!! Hogy csinálja??? Két mondattal helyre rakja lelkivilágom!!!! Irigylem a Párját!!!”
„Már nagyon vártam ezt a személyes találkozást és nagyon örültem hogy sokat tudtunk beszélgetni. Engem nagyon feltöltött. Olyan érzésem volt mintha egy rég nem látott ismerőssel beszélnék egyszóval nagyon jól éreztem magam. Köszönöm!”
„Azt kell mondanom, hogy nagyon megnyugtatott az Önnel folytatott beszélgetés; nagyon nagy szükségem volt (van) arra a megértésre és elfogadásra, amit tanúsított irányomba.”
„Köszönöm, hogy hívhattam!!”
„Úgy érzem mindenképpen meg kell köszönnöm ismét a segítséget, az iránymutatást"
„...azt is megjegyezte hogy nagyon jó hatással volt rám, kedves Nikoletta. ”
„engem az győzött meg, amiket az Ön oldalán olvasgattam"
„Nagyon szepen koszonom a biztato szavakat ilyenkor ez is nagyon sokat segit.”
„nagyon köszönöm a gyors reagálását. Másodszor pedig azt,hogy talán sikerült egy kicsit jobb belátásra bírnia ezzel a pár gondolattal.”
„sok hasznos tanács felkeltette az érdeklődésemet! Szerintem sokat ki fogok próbálni belőle!!!!”
„Másként látok ma már és ezt Önnek köszönhetem!! tényleg őszintén sajnálom, hogy nem előbb találoztunk!!!!!"
„Köszönöm kedves leveleit, nagyon hasznosak!!! Mindig nagy izgalommal várom.. :) … Tegnap este a levele elolvasása után minden átfordult bennem pozitívba, … Nagyon-nagyon köszönök mindent!”
"Többször elolvastam előző leveleit, és meg kell, hogy mondjam, sokat segítettek abban, hogy át tudjam állítani gondolataimat."
„Az eddigiekért én nagyon hálás vagyok"
„Nagyon köszönöm kimerítő godolatai, sorait!!"
„…bár a férjem türelmének és szeretetének köszönhetem ezt a változást de Ön nélkül nem sikerült volna! Köszönöm ,hogy tartotta benne a lelket a legnehezebb időszakokban és nem hagyta hogy feladja.”
"Niki, nagyon köszönünk mindent!"
„Végtelenül hálás vagyok, hogy ennyit foglalkozik velem, velünk!!”
„Nagyon hálás vagyok a soraiért, amiket szívből köszönök."
"Szia Niki!:-) Köszönöm Neked a sok támogatást és segítséget!!! Rengeteg erőt adtál! :-) puszillak"
„Megírtam …nek is, hogy elmentem Önhöz és milyen hasznos volt.”

Kérem olvassa el a Bemutatkozás menüpontot is!

 

Kérdés merült fel Önben? Keressen nyugodtan az elérhetőségeimen! Online konzultációs lehetőség.

(Én sem szeretem, ha heteket kell várni, hogy valakihez eljussak + ha SOS dologról vagy gyerekekről van szó, olyankor főleg igyekszem mielőbb időpontot adni … szóval lehet keresni bátran! Ezúton is köszönöm mindenkinek az ajánlásokat!)

Várom szeretettel:

Ruff Nikoletta

 

Telefon: +36-20-950-9779;  E-mail: nikoletta.ruff@gmail.com

 

Lehetséges helyszínek:

- Székesfehérvár (közel az autóbuszpályaudvarhoz és a vasútállomáshoz is)

- Budapest (II. ker. Árpád fejedelem útja 3.)

- Győr (valamint igény szerint egyeztetett helyszínen)

- interneten keresztül (skype, messenger, viber)

- telefonon