V I S S Z A J E L Z É S E K
„…bár a férjem türelmének és szeretetének köszönhetem ezt a változást de Ön nélkül nem sikerült volna! Köszönöm ,hogy tartotta benne a lelket a legnehezebb időszakokban és nem hagyta hogy feladja.”
„Először is nagyon szépen köszönöm a gyors és lényegre törő segítségét, jó volt olvasni a sorait."
"Niki, nagyon köszönünk mindent!"
„Már nagyon vártam ezt a személyes találkozást és nagyon örültem hogy sokat tudtunk beszélgetni. Engem nagyon feltöltött. Olyan érzésem volt mintha egy rég nem látott ismerőssel beszélnék egyszóval nagyon jól éreztem magam. Köszönöm!”
„...azt is megjegyezte hogy nagyon jó hatással volt rám, kedves Nikoletta. ”
„engem az győzött meg, amiket az Ön oldalán olvasgattam"
„Az eddigiekért én nagyon hálás vagyok"
„És Ön ebben rengeteget segített nekem, amiért nem győzök hálásnak lenni."
"Többször elolvastam előző leveleit, és meg kell, hogy mondjam, sokat segítettek abban, hogy át tudjam állítani gondolataimat."
„Köszönöm, hogy hívhattam!!”
"Önnek köszönhetően sokat változtunk egymás irányába, ismerjük a másik "szeretetnyelvét", ez is már komoly előrelépés, úgy gondolom.
Ja,és még egy valami. x-vel együtt mindketten őszintén mondjuk, Önben egy roppant kedves, szeretetre méltó embert ismertünk meg, aki képes volt akár pár óra után is mély nyomot hagyni bennünk, s amivel már most gazdagabb az életünk."
„És Ön annyira szimpatikus lett nekem..."
„Megírtam …nek is, hogy elmentem Önhöz és milyen hasznos volt.”
„Másként látok ma már és ezt Önnek köszönhetem!! tényleg őszintén sajnálom, hogy nem előbb találoztunk!!!!!"
„sok hasznos tanács felkeltette az érdeklődésemet! Szerintem sokat ki fogok próbálni belőle!!!!”
„Végtelenül hálás vagyok, hogy ennyit foglalkozik velem, velünk!!”
„Köszönöm kedves leveleit, nagyon hasznosak!!! Mindig nagy izgalommal várom.. :) …
Tegnap este a levele elolvasása után minden átfordult bennem pozitívba, … Nagyon-nagyon köszönök mindent!”
„Nagyon köszönöm kimerítő godolatai, sorait!!"
„nagyon köszönöm a gyors reagálását. Másodszor pedig azt,hogy talán sikerült egy kicsit jobb belátásra bírnia ezzel a pár gondolattal.”
"Szia Niki!:-)
Köszönöm Neked a sok támogatást és segítséget!!! Rengeteg erőt adtál! :-) puszillak"
„Úgy érzem mindenképpen meg kell köszönnöm ismét a segítséget, az iránymutatást"
„Azt kell mondanom, hogy nagyon megnyugtatott az Önnel folytatott beszélgetés; nagyon nagy szükségem volt (van) arra a megértésre és elfogadásra, amit tanúsított irányomba.”
"és egyébként köszönök mindent!!
a hozzáállásod, segítőkészséged, kedvességed!!"
„Hogy segített-e???? El nem mondhatom milyen sokat!!! Hogy csinálja??? Két mondattal helyre rakja lelkivilágom!!!! Irigylem a Párját!!!”
„Meg egyszer koszonom a tamaogatast.”
„Nagyon szepen koszonom a biztato szavakat ilyenkor ez is nagyon sokat segit.”
„Nagyon hálás vagyok a soraiért, amiket szívből köszönök."
„Szeretném megköszönni mind azt amit értem tett ebben az évben!!! Ön nélkül elvesztem volna!! Nem is tudja micsoda erőt adott nekem ahhoz, hogy elviseljem azokat a csapásokat melyek személyemet érték!!!
Hálával tartozom Önnek nagyos sok hálával!!!”
Párkapcsolati tanácsadás során kb. 90 perces egy alkalom.
Mediáció két részből áll:
- előkészítő konzultáció – hossza kb. 90 perc/alkalom.
- mediációs ülés – hossza több óra (3-6 óra).
A találkozások rendszeressége általában heti egy alkalom, igény szerint ettől el lehet térni. A találkozások száma több mindentől függ, de általában 2-3 egyéni beszélgetés után sor kerülhet a mediációs ülésre, ahol már mindkét fél egyszerre jelen van.
Lemondás: lehetőség szerint legkésőbb a megbeszélt időpont előtti napon történjen meg.
Kérem olvassa el a Bemutatkozás menüpontot is!
Kérdés merült fel Önben? Keressen nyugodtan az elérhetőségeimen! Online konzultációs lehetőség.
Várom szeretettel:
Ruff Nikoletta
Telefon: +36-20-950-9779; E-mail: nikoletta.ruff@gmail.com