Támogatók

V I S S Z A J E L Z É S E K
„Köszönöm, hogy hívhattam!!”
„Úgy érzem mindenképpen meg kell köszönnöm ismét a segítséget, az iránymutatást"
„Az eddigiekért én nagyon hálás vagyok"
„Már nagyon vártam ezt a személyes találkozást és nagyon örültem hogy sokat tudtunk beszélgetni. Engem nagyon feltöltött. Olyan érzésem volt mintha egy rég nem látott ismerőssel beszélnék egyszóval nagyon jól éreztem magam. Köszönöm!”
„...azt is megjegyezte hogy nagyon jó hatással volt rám, kedves Nikoletta. ”
"Többször elolvastam előző leveleit, és meg kell, hogy mondjam, sokat segítettek abban, hogy át tudjam állítani gondolataimat."
„Mindent nagyon köszönök!!!!! Az egy hónappal ezelőttihez képest a kedvem sokkal jobb, sokkal pozitívabb a gondolkodásom!!! Nem tudok eléggé hálás lenni!!!!”
„Nagyon hálás vagyok a soraiért, amiket szívből köszönök."
„És Ön ebben rengeteget segített nekem, amiért nem győzök hálásnak lenni."
„Nagyon szepen koszonom a biztato szavakat ilyenkor ez is nagyon sokat segit.”
„nagyon köszönöm a gyors reagálását. Másodszor pedig azt,hogy talán sikerült egy kicsit jobb belátásra bírnia ezzel a pár gondolattal.”
"Önnek köszönhetően sokat változtunk egymás irányába, ismerjük a másik "szeretetnyelvét", ez is már komoly előrelépés, úgy gondolom. Ja,és még egy valami. x-vel együtt mindketten őszintén mondjuk, Önben egy roppant kedves, szeretetre méltó embert ismertünk meg, aki képes volt akár pár óra után is mély nyomot hagyni bennünk, s amivel már most gazdagabb az életünk."
„…bár a férjem türelmének és szeretetének köszönhetem ezt a változást de Ön nélkül nem sikerült volna! Köszönöm ,hogy tartotta benne a lelket a legnehezebb időszakokban és nem hagyta hogy feladja.”
„engem az győzött meg, amiket az Ön oldalán olvasgattam"
„Először is nagyon szépen köszönöm a gyors és lényegre törő segítségét, jó volt olvasni a sorait."
„Nagyon köszönöm kimerítő godolatai, sorait!!"
"Niki, nagyon köszönünk mindent!"
„Másként látok ma már és ezt Önnek köszönhetem!! tényleg őszintén sajnálom, hogy nem előbb találoztunk!!!!!"
„Meg egyszer koszonom a tamaogatast.”
„Azt kell mondanom, hogy nagyon megnyugtatott az Önnel folytatott beszélgetés; nagyon nagy szükségem volt (van) arra a megértésre és elfogadásra, amit tanúsított irányomba.”
„Szeretném megköszönni mind azt amit értem tett ebben az évben!!! Ön nélkül elvesztem volna!! Nem is tudja micsoda erőt adott nekem ahhoz, hogy elviseljem azokat a csapásokat melyek személyemet érték!!! Hálával tartozom Önnek nagyos sok hálával!!!”
„Köszönöm kedves leveleit, nagyon hasznosak!!! Mindig nagy izgalommal várom.. :) … Tegnap este a levele elolvasása után minden átfordult bennem pozitívba, … Nagyon-nagyon köszönök mindent!”
„Végtelenül hálás vagyok, hogy ennyit foglalkozik velem, velünk!!”
"Szia Niki!:-) Köszönöm Neked a sok támogatást és segítséget!!! Rengeteg erőt adtál! :-) puszillak"
„És Ön annyira szimpatikus lett nekem..."
„Megírtam …nek is, hogy elmentem Önhöz és milyen hasznos volt.”
"és egyébként köszönök mindent!! a hozzáállásod, segítőkészséged, kedvességed!!"
„Hogy segített-e???? El nem mondhatom milyen sokat!!! Hogy csinálja??? Két mondattal helyre rakja lelkivilágom!!!! Irigylem a Párját!!!”

Amennyiben úgy érzi, hogy azonosulni tud a programommal, kérem tájékoztassa arról ismerőseit. Küldje el nekik a linket:

http://www.amediacio.hu/eloadasok-a-csaladokert

Lehetősége szerint elhelyezheti a rendezvény plakátját, amit letölthet innen (aktuális program szerint frissítve lesz):

Plakát-Székesfehérvár

Eddigi támogatók:

www.lepesmagazin.hu                                        Lépés Magazin

www.albaplaza.hu                                                 Alba Plaza

http://fehervar.hir24.hu/

www.patikamagazin.hu                                       Patika Magazin

www.bebikkicsikesnagyok.hu

www.valaszkeszszulok.hu/                          Válaszkész Szülők Egyesülete

logo

Banner_széles_ok

Nem utolsósorban ha munkájával, tevékenységével, … támogatni tudja küldetésemet, előadásom során reklámlehetőséget biztosítok abban a formában, hogy ajándékként kisorsolom a felajánlását és felkerülhet a honlapra is. Segítő szakembereken kívül például:

- családi ebéd az éttermében: hogy az Anyuka/Apuka egy délelőttöt ne a tűzhely mellett, hanem a családdal tölthessen.

- belépő felajánlása pl.: az Állatkertbe

- gyermekfelügyelet

- masszázs/fodrász/kozmetika

- színház/mozi/koncert

- 1éj/2nap kikapcsolódás

-  …

Kérem töltse ki az alábbi űrlapot!

Felajánló/kapcsolattartó neve*

E-mail cím*

Telefonszám*

Felajánlás részletei*

Mely város(ok)ban tartandó programra vonatkozik a felajánlása?* (kattintson a kiválasztani kívánt város(ok) után lévő kis négyzetre)

Kinek ajánlja fel?*

Mennyi ideig érvényes az ajánlat?* Az előadás napját követő:

 

Kérem olvassa el a jobb oldalon található menü alatt a bemutatkozásomat is!

 

Kérdés merült fel Önben? Keressen nyugodtan az elérhetőségeimen!

Telefon: +36-20-950-9779;  E-mail: nikoletta.ruff@gmail.com